Bianka
Talán meglepő módon én nem klasszikus nőgyógyászati panaszok miatt fordultam orvoshoz: akkor éreztem, hogy valami nincsen rendben, amikor az arcbőröm egyszerre olyan pattanásos lett, mint amilyen még tinikorom legrosszabb napjain sem volt. Kivizsgálások sora után megállapították, hogy PMOS-em (korábban PCOS) van. Először azzal próbáltam orvosolni a problémát, hogy elkezdtem újra hormonális fogamzásgátlót szedni, de ez sajnos nem segített – utána jött a Puura, és néhány hónap múlva elkezdtem látni a változásokat.
Szerencsésnek tartom magam, amiért nem voltak más PMOS-tüneteim, ettől függetlenül ez a kellemetlen bőrtünet nagyon rosszul érintett. Olyan gyulladt, fájdalmas pattanásaim voltak, hogy gyakran aludni sem tudtam tőlük, arról nem is beszélve, hogy a hiúságomnak sem tett jót – a közérzetem és az önbizalmam is megsínylette ezt az időszakot. Pilates oktatóként szó szerint minden nap mozgok, egészségesen élek, odafigyelek magamra. Rossz volt szembesülni vele, hogy ha valamilyen hormonális problémád van, néha még ez sem elég.
Azóta bevallom őszintén, semmi máson nem változtattam, csak a Puura étrend-kiegészítőket építettem be a mindennapjaimba. Nagyon tetszik, hogy egy tasakban mindent beletettek, amire szükségem van, így tényleg gyorsan rutin válhat belőle. A bőröm pedig tényleg önmagáért beszél!
Alexandra
Évek óta rendszeresen jártam nőgyógyászati kontrollokra, és mindig megnyugtató érzés volt tudni, hogy minden rendben van. Az elmúlt 1-2 évben azonban nagyon sok minden megváltozott az életemben: mindent hátrahagyva egy új országba és új városba költöztem, gyakorlatilag a nulláról kellett felépítenem az életemet. Közben rengeteget dolgoztam és tanultam, és sokáig nem tudtam nemet mondani sem másoknak, sem saját magamnak.
Egy idő után azonban azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Az addig szinte napra pontos menstruációs ciklusom teljesen felborult, ezért kértem időpontot nőgyógyászhoz. A 25. születésnapomra egy PMOS (korábban PCOS) gyanú, majd később diagnózis lett az „ajándékom”. Szerencsére az orvosom rögtön hangsúlyozta, hogy ez nem egy végleges állapot, és a tüneteimen megfelelő életmóddal, tudatossággal és szakmai támogatással nagyon sokat tudok javítani. Számomra talán ez volt a legfontosabb felismerés: nem vagyok tehetetlen a saját testemmel szemben, hanem aktívan tehetek azért, hogy jobban legyek.
Lassan három hónapja a napi rutinom része a Puura, és számomra az egyik legnagyobb pozitív változás, hogy a ciklusom ismét rendszeressé vált. Emellett a menstruációm sem olyan fájdalmas, mint korábban. Az elmúlt időszakban megtanultam, hogy női test hihetetlenül erős és rengeteg mindenre képes, ugyanakkor nagyon érzékeny rendszer is, amelynek egyensúlya könnyen felborulhat. Éppen ezért ma már sokkal tudatosabban figyelek arra, hogy ne csak akkor foglalkozzak magammal, amikor már valami problémát jelez a testem.
Dalma
Amióta menstruálok, életem szerves része a fájdalom. Ezt sokáig természetesnek vettem: abba a generációba tartozom, ahol az anyák azt mondták a lányaiknak, hogy a görcs a ciklus természetes velejárója. Huszonhat éves korom környékén aztán, egy érzelmileg megterhelő élethelyzet utcán még drasztikusabbá vált a helyzet. Az elmúlt hat évben minden vérzésem olyan erős fájdalom kísérte, amit már a legnagyobb jóindulattal sem lehetett normálisnak nevezni. Megesett, hogy az első napokon 6-7 féle, nagyon erős fájdalomcsillapítót vettem be, hogy melegített vizes palackkal a hasamon töltöttem az egész napot, és nemhogy dolgozni, de még felkelni is képtelen voltam. Végül három évvel ezelőtt végre megkaptam az „ítéletet”: PCOS-t és enyhébb endometriózist állapítottak meg.
Egy ideig mindent a diagnózisom köré kellett szerveznem: tudtam, hogy minden hónapban van legalább 3-4 nap, amikor ki kell vonnom magam a forgalomból, mert garantáltan nem tudok dolgozni, közösségbe menni, sportolni, utazni. A nőgyógyászati betegségek ráadásul az eleve meglévő szorongásos zavaraimat is felerősítették. A mensesemet megelőző héten pánikrohamok, pszichoszomatikus tünetek jelentkeztek, amik szintén kihívások elé állították a szociális életem és a párkapcsolatom.
A Puurával egy szakmai helyzetben ismerkedtem meg, és bevallom őszintén, baromi szkeptikus voltam, tekintve, hogy korábban a legkeményebb gyógyszerek sem segítettek. De úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, nincs vesztenivalóm, úgyhogy beszedem – legrosszabb esetben marad minden a régiben.
Az első egy hónapban még nem történt drasztikus változás a vérzéskor, de már akkor is feltűnt, hogy az ovulációmat kísérő fájdalom szinte teljesen megszűnt. Nagyjából a harmadik hónapnál jártam, mikor azon kaptam magam, hogy a ciklusom első napján jógázom, takarítok, sőt, egy lakásfelújítási projekt miatt épp gletteltem is – és mindez semmi problémát nem okozott. Nem állítom, hogy nem éreztem meg a mensesem, viszont ez köszönőviszonyban sem volt azzal, amit korábban megéltem.
Kata
Érdekes módon sokáig nem gondoltam, hogy nőgyógyászati vagy hormonális problémám lehet. Fájt a menstruációm, nehezebben fogytam, egy kicsit erősebb volt szőrnövekedésem, de ezeket sosem éreztem igazán „tünetnek”. Azt hittem, a menstruáció mindenkinek fáj, én pedig biztosan rosszul eszem, keveset mozgok, vagy egyszerűen nem teszek eleget magamért. Sokáig inkább magamat hibáztattam.
Aztán nehezebben érkezett a baba, az első várandósságom pedig vetéléssel végződött. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, szeretnék jobban utánajárni annak, mi történik a testemben. Lassan összeállt a kép: amelyeket addig különálló apróságoknak vagy a saját hibámnak gondoltam, valójában összefüggnek, mégpedig a PMOS (korábban PCOS) diagnózisában.
Innen indult nálam egy sokkal tudatosabb út, amelynek része lett az életmódváltás, a dietetikussal való munka és a PUURA étrend-kiegészítők is. Most, a harmadik trimeszterben járó kismamaként azt üzenném a nőknek, amit én is szerettem volna hallani: ne abból induljanak ki, hogy biztosan ők csinálnak valamit rosszul. Nekem hosszú idő kellett ahhoz, hogy ezt megértsem. Ha pedig azzal, hogy elmesélem a saját történetemet, akár csak egyvalakinek segítek abban, hogy merjen segítséget kérni, kevésbé hibáztassa magát, vagy egyszerűen csak érezze, hogy nincs egyedül, akkor már megérte beszélni róla.
